A 3 hetes szabadságomra indultam Salzburgból Zalaegerszegre és 3 utas és egy papagáj is bejelentkezett hozzám. A szabadság miatt nekem elég sok csomagom volt, így végül teljesen tele lett a teleautó. 🙂

Rossz szokásomnak megfelelően az utolsó pillanatban pakoltam be az autóba. A borravalómat egy kisebb sörös korsóban gyűjtöttem, azt is vittem magammal. Mikor az autóhoz értem a csomagokkal, a korsót csak felraktam a tetőre és arra gondoltam, hogy mielőtt elindulok, feltétlenül le kell szednem onnan. Sietve beraktam mindent a csomagtérbe és aztán egyből beültem az autóba… A korsó a benne lévő pénzzel együtt pedig a tetőn maradt. Volt benne rengeteg 1 és 2 eurós, illetve papír pénzek is, összesen több mint négyszáz euró értékben.

Kitolattam a parkolóból, ráfordultam a főútra és kb. 1 km folyamatos haladás után kellett egy kicsit nagyobbat fékezzek, mert feltorlódtak az autók. Ebben a pillanatban láttam ahogy a korsó a motorháztetőn dobbantva folytatja az útját előre. A papírpénzek a levegőben repkednek, az apró meg a darabokra törő körsóval együtt szétterül a földön. Vészvillogót bekapcsol, láthatósági mellényt felvesz és mint egy hülye próbálom összegyűjteni először a papírpénzeket, majd az aprót. Egy osztrák hölgy is megállt és segített a gyűjtésben, de természetesen nem sikerült mindet megtalálni, mert fújt a szél és az út mellett elég nagy volt már a fű is. Egy tízest láttam egy csatorna rácson keresztül, de azt nem sikerült begyűjteni.
Égett a fejem, hogy milyen béna vagyok, mikor direkt emlékeztettem magamat, hogy ott ne hagyjam a tetőn a korsót… A sietség elvonta a figyelmemet. Időközben felhívtam azt a két utast, akikkel a salzburgi vasútpályaudvaron beszéltem meg a találkozót, hogy késni fogok, mert olyan történt, ami csak vígjátékokban szokott. Nekem most nem volt olyan mulatságos.
Elment több mint fél óra, mire az aprót is össze tudtam szedni. Közben persze a forgalom nem állt meg, így eltartott egy darabig.

Miután végre a pályaudvarhoz értem, gyors bemutatkozás és ismételt bocsánatkérések között beraktam az utasok csomagjait ők pedig beültek hátra. Zulu, a papagáj az anyósülés fejtámláján állva utazott. Tartottam tőle, hogy fékezéskor esetleg leesne, de a gazdája mondta, hogy rutinos autós, ügyesen egyensúlyozott. Ketrec nélkül, de azért vezetőszáron volt a madár és nagyon jól viselkedett, nem zavart a vezetésben. A Bon Jovi válogatás CD, ami éppen szólt nagyot tetszett neki, mert próbált ő is énekelni. Amúgy ez egy fiatal hím, fajtájára nézve nemespapagáj volt. Kb 35-40 cm nagy volt, de a gazdája szerint nagyjából 60 centisre fog megnőni. Ráadásul beszélő papagájról van szó. Néhány szót már tudott is. 🙂

Az út során beszélgettünk mindenféléről, majd szépen sorban elaludtak az utasok és a papagáj is nyugovóra tért az ölükben.

A grazi reptérnél beszéltem meg a harmadik utassal a beszállási pontot, hogy az autópályától ne kelljen túl messze eltávolodni. A reptérhez helyi vonattal könnyen és gyorsan ki lehet jutni a belvárosból, így ez mindenkinek megfelelt. Kicsit gyorsabban értünk oda, mint ahogy számoltam, ezért amíg vártunk volt idő wc-zni és a papagájjal játszani. Szemmel láthatóan nagyon kíváncsi volt rám a madár, ezért a vállamra állítottuk. Próbálta a szemüvegem szárát, meg a fülemet rágcsálni. Átsétált az egyik vállamról a másikra és még puszikat is kaptam tőle. Végül meg is reptettük, hogy mozogjon egy kicsit, de szigorúan a vezető száron tartva. Ha már ilyen jó volt a hangulat és ilyen különleges utasom van, készítettem pár fényképet is. Ebből csatolok egyet a történethez.
Miután néhány vonat már elment és még sehol az újabb utas, telefonálás következett. Kiderült, hogy egy állomással később szállt le, mert a vonaton utazó csajokat bámulva elfelejtett leszállni 🙂 Természetesen megvártuk, míg visszajött. Szerencsére nem volt sok csomag nála, így némi átrendezést követően, tovább is indultunk.

Legújabb utasom egy világot látott építésvezető volt, aki németül, angolul, franciául és héberül is beszél. A közel-keleten és Afrikában is dolgozott már az európai országokon kívül. Jókat lehetett vele sztorizni. Őt Zalaegerszegen házhoz vittem, mivel szakadt az eső.

Végül a madár gazdáját, egy fiatal magyar lányt és olasz barátját, külön megállapodásunk alapján még elvittem Keszthelyig. Onnan vonattal mentek tovább Balatonlellére.

Én pedig visszautaztam Zalaegerszegre. Eseménydús és hangulatos nap volt. 🙂