Minden Oszkározónak 🙂

40 éves kecskeméti születésű kisgyermekes anyuka vagyok. Végzettségem szerint pedagógus, de elvégeztem egy kurzust, és jelentkeztem idősgondozónak egy németországi kis faluba, ahol egy házaspárnak dolgoztam. Mivel van kisgyermekem, (nekik pedig se gyermekük, sem unokájuk), szívesen fogadtak a kislányommal együtt, egy háztartásba lakni és dolgozni.

El még nem váltam, de már a volt férjemmel külön éltünk, és így magamnak kellett megteremtenem mindent, és fenntartani a saját házunkat. Egy évre akartam maradni, de pénzgyűjtés helyett próbáltam lehetőséget találni arra, hogy kinn maradhassunk. Többször az egy év alatt hazautaztunk Magyarországra, és 2 vonatút után Oszkároztunk.

Éjszaka utaztunk a kislányom miatt, aki így végigaludta a 10-14 órás utakat, nappalra értünk haza is, vissza is, így persze nem mindenki vállalta a fuvart, mindig mással mentünk, mások voltak az utastársak. Eleinte nem tartottam biztonságosnak, elkértük a sofőr adatait, kocsi adatait (ha bármi történne velünk), de pár utazás után már erről leszoktunk, nagyon rendesek voltak a sofőrök és megbízhatóak.

Mivel volt kapcsolatom, nem kerestem senki közelségét, de Húsvétkor egy szintén dolgozni járó magyar pasival szóba elegyedtünk, beszélgettünk, és kiderült, hogy elvált, sok közös van bennünk, talpraesett, de nem akar hosszabban Németországban maradni.
2 hónapon belül haza is kellett mennie, mert megszűnt a munkája. Húsvét után pár héttel nálam is úgy alakult, hogy szakítottunk a barátommal, így elkezdtünk csevegni az út során megismert férfival, skype-oztunk éjszakánként. Én maradni akartam, ő Magyarországra szavazott. Ő nyert, mert végül mégiscsak hazaköltöztünk, és adtunk magunknak egy esélyt, hogy megpróbálunk együtt, egymással közösen élni.

Mára már össze is házasodtunk és már 2 hónapos a kislányunk, tündéri. Természetes idén júniusban volt az első évfordulója a megismerkedésünknek.