Sziasztok!

Az én történet nem egy mai sztori, de még soha nem adtam ennek a felejthetetlen események hangot!
A történet olyannyira régi, hogy amikor ez történt, a rendszerben még nem is létezett az az opció, hogy “kisállatszállítást vállalok”.
Egy teljesen normális hétköznap délután egyszer csak megcsörrent a telefonom, egy, a telefonom által még nem ismert számról. Rendszeres Oszkározóként nem ért váratlanul az eset, hiszen ilyenkor általában a leendő utasaim veszik fel velem a kapcsolatot.
A telefon túlsó végén egy kedves szimpatikus úriember jelentkezett. A szokásos dolgok (hol? mikor? stb.) megbeszélése után, egy akkoriban még furcsa vagy inkább szokatlan kérdéssel, kéréssel fordult hozzám.
A kérdése úgy hangzott, hogy “problémát okozna-e nekem, ha egy kölyök kutyát is el kellene vinnem?” A kéréstől egyáltalán nem rémültem meg, hiszen mi akadálya is lenne?! Megbeszéltük a szállítás apró cseprő részleteit.
Mivel én általában, a szó szoros értelmében tele kocsival utazom, így megkérdeztem, jelentene-e neki problémát, ha a kiskutyának külön helyet nem tartunk fel, hanem ölben töltené el az utazás idejét.
(A csattanó tisztánlátásához itt megjegyezném, hogy a történések eddigi átbeszélésére már egy több mint 5 perces telefonbeszélgetést folytattunk.)

Az ölben utazásra kapott válaszkor csúcsosodott ki a történet. Valószínűleg, akkor még új dolog révén, lányos zavaromban nem figyelhettem eléggé a mondanivalójára, de az ölben utazásra kapott válasz ez volt: “Ja nem, én nem szeretnék utazni, csak a kutya menne…”
Akkor, abban a pillanatban kicsit lefagyott a rendszer nálam… Az eset pár másodperces feldolgozása után természetesen így sem okozott problémát nekem a kutya, ráadásul egy akkori törzsutasom sorsát viselte a kutyusnak az út során.

A történethez mindössze annyit tennék még hozzá, hogy ettől az esettől jobban meglepődni már csak akkor fogok, ha személyesen egy kis Blöki hív fel, hogy helyet foglalt a kocsimban! 🙂

Remélem ti is hasonlóan jól szórakoztok a történetemen, mint én tettem akkor! 🙂