Történt, hogy Pestről Szegedre menet, egy hazafele Oszkáros fuvart vállaló autóssal utaztam.

Mindketten dohányosok lévén, megálltunk félúton egy kitérőnél, ahol is már mások is voltak.

Ahogy kiszállok a kocsiból, látom, hogy elkezdenek méregetni, súgni-búgni a hamarabb érkezettek. Sejtettem mi lesz a dolog vége… nem először tévesztenek össze Balázs Palival, s rá is tettem egy lapáttal. Odafordulva a ‘sofőrömhöz’, fennhangon ‘utasítottam’, hogy gyorsan végezzen, mert időben akarom kezdeni az előadást!

No, erre összeszedte a bátorságát az egyik atyafi, s megszólított:
– Há nagyon szeressük ám a művész úr muzsikáját!
– Köszönöm szépen! Hamarosan megjelenik az új lemezem, remélem, tetszeni fog!
– Ha meg nem sértem, művész úr, elfogadna egy kis ajándékot a sok jóér’, meg a sok örömér’, amit teccett nekünk szerezni eddig is?
S, már éppen adott volna egy ötezrest, amikor a ‘sofőröm’ közbeszólt:
– Indulunk, művész úr!