Szabadság-Nyár-Szerelem! Van ilyen  Biztosan. Köd-Tél-Éjszaka! Na ilyen is van. Ez is biztos!
Indulás este 8 körül.Fővárosunk kivilágításának köszönhetően,a köd ellenére viszonylag könnyen megtaláltam a Nagyvárad teret.Három utas. Az egyikük egy nyugdíjkorhatárhoz közeli hölgy, megkérdezi, hogy elindulunk-e, mert Ő erősen gondolkodott azon, hogy visszamondja az utat. A karácsonyi rokonlátogatás után, holnap viszont már dolgoznia kell. Megnyugtattam. Mint híres nagynevű elődünk mondotta: “Navigare necesse est”… ha Pompeius ment, hát mi is megyünk. Rendben behajóztunk. Irány Pécs! Az érdi tetőig – amíg volt kivilágítás -,viszonylag kommunikatívan zajlottak az események. Az M6-os százhalombattai szakaszán bezúgtuk a sötétbe, azaz a “Tejbe”. A társalgás mindenki részéről azonnal megszakadt! Úgy 100-110-es tempóval megérkeztünk az űrbe. Támpont csak annyi volt, hogy egyenlőre aszfalt út van alattunk. Az iránya, már nem volt annyira egyértelmű.
Gyorsan stratégiát váltottam, behúzódtam a belső sávba, és a szalagkorlát hű követésével, igaz kimeredt szemekkel, de sikerült viszonylag tempósan, de biztonságosan haladni. Gondoltam én! Az autóban síri csend honolt. A felbukkanó kilométert jelző táblákon kívül semmi nem utalt jelenlegi térbeli helyzetünkre.
A szokásos félúti pihenőt a paksi “tankstellen”-en szoktam megejteni. A benzinkúti lehajtót viszont csak mérsékelt sebességű útszéli poroszkálással sikerült elcsípnem. Azt gondoltam, hogy kissé megviselt, de maradandó élménnyel gazdagodott utasaim, felszabadultan élvezik a toalett és büfé által nyújtott élvezeteket. Nem így történt! A parkolóban mindenki fel-alá járkálva bőszen telefonált. Az autóban azt sem mertek, csak üléstámlát, kapaszkodót zsibbadtan szorítva, mereven bámultak előre. Igaz ott sem láthattak semmit a tejfehér ködben. Én se sokat!
Azért rendületlenül haladtunk. Utasaim lelkiállapotára nem volt jó hatással az a néhány összetört autó, amit szerencsésebb pillanatokban, néha a leálló sávban, sikerült megpillantani. Olyannyira, hogy “Ó! JAJ! AJAJ! ISTENEM!” szavak kíséretében még egymást is hergelték.
“Eseménytelenül” telt az út további része,megérkeztünk Pécs határába. A köd még sűrűbb volt, mint az M6-oson.
A fent említett hölgy, Kertvárosban lakott. Az átélt eseményeknek és a tekintélyes mennyiségű csomagnak köszönhetően, felajánlottam a házhoz szállítást. A hölgy, bár kissé remegve, de készségesen elfogadta önzetlen segítségemet. Némi útmutatással, de sikeresen benavigáltam a célba. A csomagok kipakolása után a Hölgy még nem dolgozta fel teljesen, hogy hazaért, de sírva a nyakamba borult és nagyon-nagyon-nagyon megköszönte, hogy hazahoztam, sőt élve hazahoztam!!!  Azt mondta, nem hitte, hogy ez sikerül. Az említett paksi telefonálgatáskor helyettesítést kért másnapra a munkahelyén, a szeretteitől is elbúcsúzott nagyjából és a végrendeletéről is mondott valamit….aztán elbúcsúztunk.
A másik két utasomat megkérdeztem, folytatják-e az utat velem a belvárosig? Igent mondtak! Ők már bíztak bennem! sic

Történt Anno Domini 2014