Menu
Oszkár telekocsiOszkár telekocsiOszkár telekocsiOszkár telekocsi

Már megint egy love story :)

2016-02-04 - Meséld el - Szívet melengető történet

Egy gyönyörű augusztusi reggelen 3 óra alvás és egy hatalmas ITI koncert után úgy döntöttem, lefoglalok egy kocsit és indulok is haza Budapestről Miskolcra. Egyeztettem a sofőrrel, majd az utolsó percben sms-ben értesített, hogy törli az utat. Így a következő járatra be is jelentkeztem. Azt tudni kell, hogy minden alkalommal csekkolom a sofőrt, és megfontoltan, jól átgondolva, annak rendje és módja szerint kb. 5 mp alatt eldöntöm, hogy beülök-e a sofőr mellé vagy sem. Nos ez most másképp volt, mert fogalmam sem volt, hogy kihez foglalok csak már menni akartam haza.
A MOL kúton vártam a kis csomagommal és megérkezett az autó. Egy fiatal kis kölyökképű srác volt, és én voltam az egyedüli utas. Nem kell engem félteni, igazából sosem féltem attól, hogy elrabolnak mert annyit beszélek, hogy valószínűleg fél óra után visszavinnének oda ahonnan eltulajdonítottak. Gábornak sem volt sok lehetősége szóhoz jutni, néha bólogatott és amikor tudta belém fojtotta a szót. Azt már az elején tudtam, hogy mint pasi nem az esetem így könnyen haverkodtam vele. A lakásomhoz vitt és elhívott fagyizni. Mivel egy nagyon jót beszélgettünk, így szívesen tartottam vele. Majd az elkövetkezendő egy hónapban többször is találkoztunk, de jól megmondtam neki, hogy köztünk nem lesz semmi! Egyik alkalommal (román-magyar meccs után) Ő azt gondolta, hogy nálam aludhat… kis naiv. Taxit hívtam neki és kiadtam az útját. De a visszautasítások ellenére kitartott. 🙂
Az idő telt, a találkozások eredménye és a kitartása ahhoz vezetett, hogy a személyiségét nagyon megkedveltem és a kölyökképű srác elkezdte kinőni magát, egy célokkal és ambíciókkal teli férfivá a szememben. Szerelmes lettem, és az esetem lett, a mai napig nem tudom, hogy hogyan!? De azt tudom hogy életem legjobb választása volt, hogy mellé ültem be, és hálás vagyok annak a sofőrnek, aki lemondta aznap az utat, de a leghálásabb az Oszkárnak vagyok. Ugyanis azóta is együtt vagyunk, mi több már össze is költöztünk! 🙂

1914994_10201055804672639_551745837505833188_n

One thought on “Már megint egy love story :)

  • Pingback: Telekocsi, szerelem és az Oszkár-gólya újra akcióban! | Az Oszkár telekocsi blogja

  • Comments are closed.